Kategóriák

Mikor és hol kezdjen síelni a kisgyerek?

Három és fél – négy éves gyerekek számára érdemes kezdésnek olyan sportot választani, amely az egész test izomzatát egyenletesen fejleszti. Külön előnyös a sportág kiválasztásánál, ha a mozgás mentálisan és pszichésen is fejleszt. Mindezeknek a síelés maradéktalanul eleget tesz.

A Fogarasi Síiskolában 3,5 éves kortól foglalkozunk gyerekek és felnőttek oktatásával, csoportos(max.10 fő/2 oktató) vagy egyéni formában. A síszezont már október legelején elkezdjük, így mire leesik az első hó már kész sítudással bír az aki nálunk időben elkezdte a tanulást. A hó hiányos időszakban, síliftekkel ellátott, kivilágított műanyagpályán folyik az oktatás. A csoportokban életkor és sítudás szerinti elosztásban..
Fontos tudni, hogy a síelés olyan szimmetrikus mozgásrendszer, amely az agy jobb és bal agyféltekéjét egyszerre stimulálja, a két agyfélteke közötti összhangot és együttműködést erősíti. Ezáltal bizonyítottan növeli a gyerekek koncentrációs képességét, kreativitását, problémamegoldó képességét, kitartását. Csupa olyan tulajdonságot, mely maradandóan érlelődik a sí tanulás során és egész további életére remek útravalót ad gyereknek a tanuláshoz, a szocializálódáshoz. Már csak azért is, mert a síoktatás kis csoportokban történik, ahol a közösség formáló és húzóereje segít.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy a kisgyerekek az őszi-téli időszakban is sokat mozogjanak szabad levegőn, szokjanak hozzá a változatos időjárási körülményekhez, ami testileg-lelkileg edzetté teszi őket. Igazából a szabad levegőn való fejlesztő sportot, a síelést, semmiféle teremsport nem pótolja.
A jó síoktatás minden gyerek számára sikerélményt, örömet, magabiztosságot ad. Minden kisgyerek irányultságához és mozgáskoordinációs szintjéhez létezik megfelelő játékos ügyességi gyakorlat, ha a gyerek nem érzi jól magát oktatás közben, nem fejlődik, az nem az ő hibája, hanem a szakszerűtlen oktatásé.
A síelés az egész család számára ajánlott. Felnőtt korban, sőt, idősebb korban is elkezdhető jó oktatóval. A sízéssel töltött órák szórakoztató családi programmá léphetnek elő itthon, a műanyag pályás oktatáson, majd a havas síterepeken, ugyanazokkal az oktatókkal, összeszokott csoporttal.
Már itthon megtanulják a gyerekek a sílift használatát, megismertetjük őket a biztonságos síelés szabályaival. A havas pályákon a felnőttek akár rábízhatják az oktatóra a gyerekeket, hogy egy kis pihenéssel, felüdüléssel tovább erősödjenek a családi kötelékek.
 
Gondoskodtunk róla, hogy a tanulók a lakóhelyükhöz közel síelhessenek, vehessenek részt az igen népszerű házi versenyeken. (Budán 2 helyszínen is lehet tanulni nálunk, a III.ker. Farkastorki út 23. szám alatt, 1994 óta működik síiskolánk, a másik helyszínünk a XII. kerületben a Költő u. 38. szám alatt található, itt 2004 óta működünk.)
 
Így a külföldi túrák nem a kezdő lépések nehézkes elsajátításával, hanem a síelés valódi élvezetével telhetnek. Akik pedig már tudnak valamilyen szinten síelni, azoknak nélkülözhetetlen technikai és erőnléti felkészítést ad a műanyagpályán való gyakorlás a síút előtt. Természetesen tudásukat is fejleszthetik. Így senki nem lesz kitéve az edzetlenség vagy az akár rejtett technikai hiányosságok miatti baleseteknek, melyek a legkevésbé sem szükségszerű síbalesetek zömét adják.
 
Ne feledjük: téveszme az, hogy a síelés veszélyes sport. Síutazás előtti felkészülés, alapos, szakértő vezette tanulás nélkül síelni viszont valóban nagyon veszélyes, ezért mindenképpen kerülendő.
 
Mindenkit szeretettel várunk!

 kattintson elérhetőségünkért >>

Csigapláza

Közösségi modul

Legkeresettebb

  • Üveg dísztárgy Óbuda, üveg...Leírás: Üveg dísztárgyak és üveg ajándéktárgyak készítésével foglalkozom már 50 éve. Mesteri címemet 1978-ban szereztem meg, majd családi vállalkozásunk a 90-es években kezdte meg működését. Üveg ajándéktárgyak mellett borászati termékeket is készítünk üvegből, m ...
  • Kertépítés Óbuda, kerttervezés 3....Leírás: 3. kerületben keres kertépítéssel és kerttervezéssel foglalkozó céget? Óbudáról is várjuk ügyfeleink megbízását, ha szakértőkre bízná egy rendezett, megtervezett kert megépítését! Cégünk a kertek tervezésére, építésére jött létre, hogy a kertépítő ötletei ...
  • Magyaros étterem Óbuda,...Leírás: Magyaros étterembe vágyik Óbudán? Hangulatos kertvendéglőt keres a 3. kerületben? Amennyiben egy igazán hangulatos magyaros étteremben szeretne elfogyasztani egy ebédet vagy vacsorát, szeretettel várjuk kertvendéglőnkben, ahol magyaros, házias ételeket kí ...
  • Bababizományi Óbuda, használt...Leírás: Bababizományi boltunk szeretettel várja a tisztelt szülőket, ahol minőségi használt babaruhákat kínálunk és veszünk át. Bababizományink igényes, vállfás használt babaruhákat tart, bizományos átvétellel. Bababizományink kialakításánál az otthonos hangulat ...
  • Mikrochip beültetés, ivartalanítás...Leírás: Állatorvosként kutyákkal és macskákkal foglalkozom, de más fajtájú, kedvtelésből tartott kedvencek ellátását is készséggel végzem. Közel 18 éve folytatom praxisomat, 7 éve működöm Óbudán. Kérés alapján házhoz is megyek, ügyeletet vállalok hétvégén és ünne ...
  • Gasztroenterológia, belgyógyászat...Leírás: Gasztroenterológiát keres Óbudán vagy belgyógyászatra van szüksége a 3. kerületben? Gasztroenterológiai magánrendelőnkben arra törekszünk, hogy minden emésztőrendszeri panaszra hatékony megoldást kínáljunk, legyen szó a gyomor, a belek, a máj, az epe vagy ...
  • Pszichológus magánrendelés 3....Leírás: Klinikai szakpszichológusként és családterapeutaként a pszichológiai problémák és megbetegedések konzultációja és terápiája mellett várom családterápiára a 3. kerület, Óbuda lakosait is pszichológus magánrendelésemen.„Össze vagyunk huzalozva”. Különösen a ...
  • Építőipari gép, sövényvágó,...Leírás: Építőipari gépet kölcsönözne Óbudán? Sövényvágóra vagy esetleg körfűrészre lenne szüksége a 3. kerületben? Ha szeretne akciós áron kerti gépet vásárolni, legyen az fűnyíró vagy esetleg egy fúrókalapács, keressen minket bizalommal. Nálunk mindent egy helye ...
  • Nőgyógyász szakorvos Óbuda,...Leírás: Nőgyógyászati magánrendelést keres a 3. kerület közelében? Tapasztalt nőgyógyász szakorvosként szeretettel fogadom az Óbudáról érkező pácienseimet is, nőgyógyászati magánrendelésemen a figyelem, az empátia és a biztonságos légkör kiemelt szerepet kap. A n ...
  • Gyémánt ékszer Óbuda, eljegyzési...Leírás: Ékszerüzletünkben gyémánt ékszerek széles választékával várjuk vásárlóinkat Óbuda közelében, ahol nagy tapasztalattal készítünk egyedi eljegyzési gyűrűket is a 3. kerületiek számára is. Az egyedi ékszerek készítése mellett széles választékban biztosítunk ...

CookiesAccept

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.

Miért van erre szükség? Meg adataidat védeni kell. További információ

Rendben - OK
© 2018 Awacs Design és Reklámiroda Kft. Minden jog fenntartva.

Kategóriák